balalajka_teas.jpg

Nem győzöm eléggé emlegetni,

mennyire hálás vagyok minden visszajelzésért.

Az egyik, amire rájöttem többek között ezek mentén,

hogy nem hangsúlyoztam még eléggé,

hogy a rímelő, kötött szótagszámú szövegeim műfaja

NEM VERS.

Akik ismernek, tudják, hogy vannak szavak,

amiktől idegenkedem.

Van, amit ki se bírok mondani,

van, ami csak szimplán fáj/zavar/diszkomfort érzésem keletkezik tőle.

És kiderült, hogy ez történik akkor is, ha

– persze a legnagyobb jóindulattal –

versnek titulálják őket.

RÍMTÖRTÉNET

Ezt a szót asszem én találtam ki,

de ez a műfajuk,

ha feltétlen be kell sorolni őket valahová.

Vagy jó, ha a Beck Zoli – féle definíciót vesszük:

„Versnek ismerünk fel mindent, ami nem lapszéltől lapszélig tartó szöveg. Ennél pontosabban aligha tudhatjuk, mi a vers.” (itt),

akkor egye fene, az,

de inkább mégse ne :).

És hogy miért is ez a forma?

Mert ez jön.

Mezítlábas, természetes, amolyan elemi örömöt generál,

nem véletlen a sok gyerekkori mondóka, ritmikus szöveg,

akár halandzsa is lehetett,

tök mindegy volt,

akkor (még) tudtuk igazán, mi a jó.

És ezt az elementáris, gyereki örömöt visszafoglalni,

és összekapcsolni valami felnőttebb tartalommal (is),

hát az valami igazán igazi egyveleget hoz. Nekem.

Nagyon sokszor zenében szeretek gondolkodni, érezni.

Annyira jó a ritmus. Összetartja a szöveget,

attól nem lesz parttalan,

tereli a tartalmat,

mint egy jó tüsszentés (vagy egyéb élvezet 😉 ), amikor tök jól kijön a rím, meg az ütem,

nekem ez kapcsolja be a jobb agyféltekémet,

olyan dolgok is eszembe jutnak így, amik egyébként valószínűleg sose jönnének „maguktól”,

meg olyanokra is „emlékszem”, amik meg se történtek velem,

és hogy ezért esetleg el kell törni egy szót a sor végén,

hát az még külön izgalom.

Hogy lehet várni, miként lesz a részekből egész,

és amikor egyszer csak lesz,

és bezárul a kör,

és kész a puzzle,

nem olyan iskolásan,

hanem csak olyan életszerűen,

nem katonásan,

hanem csak úgy szabadon,

na akkor ott valami nagyon összeér.

Ha már Beck Zoli:

„Csak köszön és elmegy
és utánamenni
csak azért mert azt
mondják, hogy ennyi-

re jócsaj többet
nem jön a boltba”… (Gyerünk)

Szóval így a sorvégeken, meg közben, meg az elején,

ebben az egész alkotósdiban

valahogy ennyi-

re jó csaj igyek-

szem én is lenni.

Képtalálat a következőre: „gyerünk 30y”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük