Ami van

Adott egyrészt a klasszikus anyuka-szembesülés, amikor is térne vissza az ember lánya a gyes lejárta után aZéletbe, és igen ám, csak mit vegyen fel hozzá. Arra döbbentem rá, hogy lenullázódott a ruhatáram, de teljesen. Egyrészt sok darab elhasználódott, másrészt megváltozott a „struktúrám” (már csak a hordozás és a 4 emelet napi többszöri megmászása is nyomot hagyott az izomtömegemen), így jobb híján létesítettem egy „MÉG HÁTHA” feliratú dobozt, amiben csak gyűltek a rég szeretett ruháim..

Képtalálat a következőre: „clothes”

Másrészt volt a korábbi, testképzavar által erőteljesen befolyásolt öltözködési koncepcióm (amolyan feltűnősen elbújós, amit nagyon tudtam szeretni és működtetni), mostanra viszont – a testképem nagyjábóli helyrerázódásával – lehetne akár más koncepcióm is, gondoltam..

Ami volt

Abban a korszakban, amikor a legjobban kedveltem a ruházkodási megoldásaimat – így visszatekintve – , azt hiszem, egy ösztönösen kialakított kapszula gardróbom volt (darabszámot tekintve hangsúlyosan NEM a minimalista típusból 🙂 ). Aztán változtak az idők, élethelyzetek, izomtömeg, testkörfogat, időnként megcsapott némi konszolidálódhatnék is, és így kicsit felhígult az összetétel.

Képtalálat a következőre: „capsule wardrobe”

Sokféleképpen értelmezik manapság a kapszula-koncepciót.

Ami lesz

Én azt szeretném érteni alatta (majd pedig végeredményként ismét tapasztalni is), hogy – darabszámtól függetlenül – kizárólag olyan darabokból áll

  • amiket rendszeresen és szívesen hordok
  • amik egymással jól kombinálhatóak (=nincs többé toporgás, hogy jaj most mit is, és oké, akkor ezt, de akkor ehhez mit is..??)
  • amikből minden alkalomhoz fel tudok öltözni
  • amelyek közül mindent használok, egy darab felesleges sincs
  • és ami talán a legfontosabb: amelyekben azt érzem, hogy az vagyok, aki lenni szeretnék.

És itt úgy adja is magát a sokat forgatott, vitatott kérdés, hogy akkor

Mit tehet a ruha az emberrel? És/vagy az ember a ruhával?

Nyilván mindenki másképp csinálja az elsőbenyomás-gyűjtést, információszerzést az embertársakról, ugyanígy a hatáskeltést is, és szintén egyénfüggő, hogy a „munkamódszerünkből” mit tudatosítunk és mit vallunk be.

Számomra mindenesetre fontos a ruha. Mindig érdeklődéssel figyelem, hogy kin mi van, ill. hogy ami rajta van, az mennyire a sajátja, mennyire mozog benne otthonosan, és ez alapján automatikusan és tudatosan is kialakul bennem egy kép az illetőről. Ami persze nem megmásíthatatlan és nyilvánvalóan nem helyettesíti az egyéni biográfiát és a további forrásokat, de fontos.

Fontos mint információ, és/de fontos tudatosítani, hogy mi az, ami leszűrhető ebből (és mi, ami ebből nem).

Amit én le szoktam szűrni:

(= amiről első és/vagy többedik benyomásom lesz)

  • van-e igénye az adott személynek arra, hogy az öltözéke által valamit kifejezzen, vagy számára a ruha leginkább praktikum
  • van-e koncepciója, vannak-e egyedi megoldásai, vagy másolni igyekszik valakit/valamit
  • különbséget tesz-e a stílusos és a közönséges között
  • mennyire mer vagy szeretne láthatóvá válni
  • trendkövető-e
  • postás, vasutas vagy rendőr 🙂

és nagyjából ennyi.

Amit nem lehet öltözék alapján leszűrni, az minden más a fentieken kívül. Pl nem tudhatom, hogy.:

  • mekkora a vagyona
  • mekkora az IQ-ja
  • mi érdekli
  • mennyi a napi énideje
  • várja-e otthon valaki
  • fogyaszt-e tejtermékeket
  • hányszor látta a Pál utcai fiúkat
  • mennyi ornitológiai ismerete van a flamingókról

stb, stb végtelenjel.

Szóval fontos, fontos a ruha, és sok az infó, amit közvetít, de igazából csak ennyire.

Az elég tévutas gondolkodás, ha meglátok pl egy miniszoknyás, magassarkús szőke nőt kiszállni a menő fekete autóból, és úgy képzelem, hogy ismerem is kapásból az egész történetét.

Muti-mi-van-rajtad  – Megmondom ki vagy! 🙂

A fentiek tükrében (is) pont hogy nem (=nem azt, hogy ki vagy),

viszont van egy spontán kialakult “tipológiám”, ami alapján egyfajta képzelt besorolást végez a gépezetem 4 típusba az öltözék által közvetített üzenet és a ráfordított idő tengelyén:

Képtalálat a következőre: „coordinate system”

  1. Sok időt szán a ruházkodásra, és ez látszik is rajta
  2. Sok időt szán a ruházkodásra, de ez mégsem látszik
  3. Kevés időt szán a ruházkodásra, de számára ez nem is fontos
  4. Kevés időt szán a ruházkodásra, mégis mindig nagyon jól néz ki 

Na, hát nekem (hogy, hogy nem) a 4-es csoport tagsága a vágyálmom :).

1-es típus: teljesen oké, ha valaki számára ez rekreáció, szórakozás, énidő, hogy járja a butikokat (vagy webshopokat), követi (vagy írja) a divatblogokat, olvassa a téma irodalmát, bújja a pinterestet, figyelemmel kíséri a divatbemutatókat, díjátadókat, meg a brit királyi család outfitjeit, aktív tagja a stylinggal foglalkozó csoportoknak, stb.

2-es típus: akik nem mernek (még) a saját belső hangjukra hagyatkozni, de nagyon szeretnének ruházkodás által önkifejezni, ezért másolnak valaki(ke)t, aki(k)re hasonlítani szeretnének. Ez számomra „A ruha teszi az embert” mondás szó szerint vett értelmezése.

3-as típus: akik számára az öltözködés nem önkifejezési eszköz.

Valamint ezen belül egy  3+ típus is van még :), akiknél „az ember teszi a ruhát”:

Akik konkrétan uniformizálták magukat, hogy a továbbiakban ne kelljen időt, energiát pazarolni a ruházkodással kapcsolatos döntések meghozatalára. Gyakran emlegetett példák erre Barack Obama öltönyei, Steve Jobs garbója, Mark Zuckerberg szürke pólója (ami a H&M-nek is szemet szúrt), és Einsteint is azt hiszem, nagyjából mindannyian ugyanabban a zakóban látjuk lelki szemeink előtt.

4-es típus: akiknek kiváló koncepciója és kapszula gardróbja van :)!

Mindenki oké, mindannyian úton vagyunk.

 

Mit várok a kapszulától?

Egyrészt amit Zuckerberg a szürke pólótól, csak kicsit másképp:

  1. Időt és energiát nyerek, sokat!

Nagyon foglalkoztat mostanság – általánosságban véve is – a döntési kimerültség jelensége, és saját bőrön is tapasztalom, hogy mekkora megkönnyebbülést tud okozni, ha adott esetben nem, vagy max néhány dolog közül lehet/kell választani.

Azt szeretném, hogy csak jól tudjak választani a szekrényemből, mert minden egyes ruhám passzol egymáshoz és hozzám, és dől belőlük az önazonosságom :).

Másrészt, harmad-, negyedrészt:

  1. Helyet nyerek, sokat!

Mert csak az lesz ott, amit tényleg és nagyon és bármelyik napon az igazán magaménak érzek, a többi meg menjen, mert miért is maradna..?

Megválást, továbbadási szándékot könnyítő lehetőségeket is fedeztem már fel, ezekről majd legközelebb!

  1. Önkifejezési lehetőséget nyerek, sokat!

Hiszen kiiktatom az összes „egynek jó lesz” koncepcióval – öröklés, akciók, kényszer, impulzusvásárlás, tévedés, miegymás útján – belopakodott darabot a csapatból, és csak azok maradnak, amik a mindenkori MOST JÓ érzés hordozói, és amiktől a már említett módon az lehetek, aki lenni is szeretnék.

  1. Pénzt nyerek, sokat!

Legalábbis spórolok, mert nem lesz többé megalkuvás vagy érzelmi gyorssegély a ruha (ami csak a beszerzés pillanatában okozza az örömet), és az „akció” felirat sem ránt be lasszóként a fast fashion-be, mert tudom, hogy mindenem megvan. Sőt, több is mint elegendő. Minőségi, testreszabott bőség vár otthon a szekrényben, mit nekem egy x+egyedik akciós valami. Ha meg felfedezek egy szükséges tényleg Igazit, akkor hely és keret is marad rá, hogy befogadjam.

Szóval ilyesmi az elméleti háttér, és már gyakorlati lépéseket is fel tudok mutatni, legközelebb fel is fogok.

Addig is egy idekívánkozó gyöngyszem Karl Lagerfeldtől:

„Azt szeretném, hogy mindenki azt viselje, amit csak akar, és keverjék a darabokat a maguk módján. Számomra ez jelenti a modernséget.”

Hát, valahogy így. Köszi, Karl! (RIP)

 

Ha találtál benne hasznosat, és van kedved megosztani, köszönöm!

Capsule wardrobe concept. Clothes, laptop and color palette on wooden desk. Flat lay

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük