Volt ott minden, vörösboros kóla, cigi, meg még körtepálinka is, tornatermi sulibuli, a kockás köveken meg egyszer csak betopogott egy disznó. Olyan rendes házisertés, és tényleg még kicsit visszahangzott is, ahogy kopogtak a páros ujjú paták a folyosó kövezetén, amit a Julika néni több évtizedes tapasztalattal és felmosóapparátussal tisztogat nap mint nap a megszokott menetrend szerint. Mindaddig kedvesnek is gondoltam ezt a Julika nénit, mígnem egyszer – mint utóbb kiderült –  vakbélgyulladásom lett, aminek okán hirtelen és visszatarthatatlan nagyerejű hányásroham lett úrrá rajtam az iskola folyosóján. Szerencsétlenségemre egy olyan a szakaszon, ahol a Julika néni aznap már járt. Mint a halászlé az ünnepi abroszra, úgy billent ki a tisztogatási folyamat tradicionális rendjéből és következésképpen a lelki egyensúlyából ez a Julika néni, és kibillenése jeléül kontrollálatlan ordítozásban tört ki, hogy „ne okádjá’ má’!” – ezt kiabálta, és mivel egyszeri felszólítás a hányást kiváltó ingernek nem volt elég, ezért még sokszor elismételte.

A vakbélgyulladás aztán kórházi körülmények között végül sikeresen elhárult, ez a sulibuli meg vagy öt évvel később zajlott, csak a folyosókövezetről jutott eszembe, amin most ez a disznó trappol, neki vajon mit ordítana a Julika néni, ha nem járt volna már le eddigre a műszakja, mikor is a sertés tiszteletét tette intézményünkben. Jött-ment a folyosón, látszólag egész céltalanul. Életkoromból is adódóan még elég rutintalan alkoholfogyasztó voltam, gondoltam, ez biztos ezzel jár, disznót hallucinálok a suli folyosójára.  Végülis vicces. Mindenki a tornatermi diszkóban élvezte a lehetőséget, vagy legalábbis úgy tett, mintha, a disznót egymagam vettem észre. Klotyóra rongyoltam épp sürgősen, nem állt aktuálisan módomban külső, független, objektív véleményt kérni a látogató hol- és kilétét, illetve valóságosságát illetően. Még oda is röffentett nekem, hogy „Helló!”. Kissé elbizonytalanodtam, milyen illemszabály alkalmazandó ilyen esetben. Egy fél hellószerűséget elmorzsoltam, értse annak, aminek akarja, az, aki, ha egyáltalán van itt valaki.. Iszonyúan kellett hugyoznom. Arra jutottam, hogy ha még akkor is ott lesz, mikor kijövök a klotyóból, akkor tuti igaz, hogy itt van. Meg hogy akkor tényleg disznó. Kijöttem, és ott volt. Épp a faliújságot tanulmányozta. Hogy a zene világnapja alkalmából közös éneklés lesz a 20 perces szünetben, meg a névsor, hogy kik nem fizették még be a judo meg a néptánc szakkört. Meg hogy mindenki ünneplőben jöjjön az október 23-i ünnepségre.

– Hú, de utáltam mindig is ezeket a kommersz iskolai ünnepségeket! – vetette oda félvállról.

– Elég szarok, igen – mondtam. Tényleg disznó, állapítottam meg.

– Kispál nem lesz? – kérdezte.

– A diszkóban? – kérdeztem.

– Nem, a lagzimban. Hol máshol, te szerencsétlen?

– Jó, jó, oké, értem, nyugi. Megkérdezem. Jani bá, a tesitanár a dj. Egész jófej. Melyik számot szeretnéd?

– A Zsákmányállatot – mondta a disznó.

– Jani bá! A Zsákmányállatot berakná? Tudja, Kispál.

– Hogyne, Gyuszikám! Végre egy normális kérés! F..om kivan már a Hiphopbojztól.

Lehet, Jani bá is megkóstolt ma már valamit.

Mindenesetre rövidesen megszólalt a Zsákmányállat, a disznó pedig besétált a tesiterembe. Lötyögött, rázta kicsit a farát, próbálta énekelni a szöveget, de látszott, hogy nem tudja pontosan, csak úgy öblögette a szavakat a szájában. Aztán amikor jött az a rész, hogy „Zsákmányállat máját mosod egy névtelen patakban..”, akkor megmerevedett, és teli torokból rázendített. Majd a „lány, akinek lőttél egyet finom utalásféleképpen”-nél telibe lőtte a Horváth Renátát.

– Ezt neked, hülye p..csa! – tette hozzá.

A Horváth Renáta meg sikoltozott és öklendezett, a nagy kebelbarátnéi meg, akik amúgy mintha hozzá lettek volna gyógyulva, és a Renáta sokszorosított másai volnának, most undorral vegyülő menekülhetnékkel igyekeztek minél távolabb somfordálni tőle.

Szájtátva bámulta mindenki felváltva a disznót és a Renátát. Jani bá véletlen bemondta a mikrofonba, hogy „aztak.rva”.

– Az, hát – mondta a disznó. – Akkor jöjjön a Mindig péntek. Tankcsapda.

– Azt neeeeee! – ordította Jani bá.

– Akkor majd én beteszem – mondta a disznó, és ellökte Jani bát a magnótól. – Elhoztam kazettán.

A szám megszólalt, mire Jani bá elvágódott a parkettán, és kígyóvá változott. Odatekergőzött a Renátához, körbefonta, és nyalogatni kezdte. Ekkor végre abbahagyta a Renáta a sikoltozást, és már csak nyögött helyette.

Na, akkor már ezt is tudjuk – gondoltam.

Mikor lement a szám, a disznó magához ragadta a mikrofont:

– Következzen a Szegény Diána! Sziámi – kurjantotta.- Nagyon bírom, főleg az aranyhalat, haha!

Ekkor belépett az igazgatónő. Egyszeriben mindenki lefagyott, a levegővel kezdve, a szám azonban elindult. Az igazgatónő először a kígyóvá változott Jani bát vette észre a Renátán. Hanyatt esett, és akkor megpillantotta a disznót. Fejhangon sikított, hogy „Hogy kerülsz te ide, Lajos??”, majd az aranyhalas résznél aranyhallá változott.

A disznó odavágtatott a nagymenő, sulibikája Kovács Lacihoz. Kikapta a kezéből a poharat, a Laci hawaii mintás ingére löttyintette belőle a VBK-t, majd utasította a Lacit, hogy mossa ki a poharat és hozzon bele vizet. A Laci, mint egy jól hipnotizált pincsikutya, engedelmeskedett. Ahogy visszatért a vízzel, ráparancsolt a disznó, hogy „Dobd bele az igazgatónőt!”. A Laci tétovázott.

– Mi nem világos? – ordított rá a disznó, majd a jobb mellső lábával a parkettán vergődő aranyhalra mutatott.

– Öööö, máris – mondta a Laci. Felkapta a földről az aranyhalat, teljes erejéből megszorította, majd belecsapta a vízbe. A hal lesüllyedt a pohár aljára.

– Még viszed valamire – mondta a disznó. Majd tekintete a tolvaj, kövér Furkó Karcsira tévedt, aki miatt elmaradt tavaly az osztálykirándulás, mert lenyúlta az osztálypénzt, de még az Avar Juli Lutra albumos képeit is kilopta a Juli táskájából.

– Hé, Hájpacni! – fordult hozzá a disznó! Ismered az Oroszlánkirály 2-t? Van benne a Te csaló című betétdal. Na, ezt neked!

Betette, és Furkó Karcsi szépen olvadni kezdett. Mire véget ért a dal, nem maradt más a helyén, csak egy hatalmas, szétfolyt zsírtömeg, meg egy pár félig megemésztett hurka.

Na, ki legyen a következő? – nézett körbe a disznó. – Elnézést, egy pillanat! Írt egy üzit a mentorom. Most jut eszembe, mondta, hogy ma délután nézzem meg. Lássuk csak! – és egy gyűrött papírfecnit húzott elő a füléből: „Fordulj meg a lovon, Lajos! Ne a problémákra fókuszálj, hanem a vágyaidra”. Ja.., hogy úgy? Hát, akkor én most.. megyek is. Keresni a vágyaimat.. Bocsi a zavarásért!

Azzal távozott.

Julika néni elutazott hétvégére a húgához Tárnokra. Hétfőn reggel zsibbadó bal nagylábujjal ébredt. Ez mindig rosszat jelent – sóhajtott. Pontban 6.30-kor felvette a munkát, a munkaruhát és a takarítóeszközöket. Benyitott a tornaterembe, és sugárban hányni kezdett.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük