Jókor hívlak, Szivike? Oh, ügyféllel vagy, mindegy, nekem is csak pár percem van, de muszáj volt, hogy felhívjalak, nem bírom tovább, itt állok sorban a kantinban, nem is tudom, minek, rohadtul nem is vagyok éhes, totál görcsbe’ van a gyomrom, csak mint egy zombi, úgy jöttem ide is, mint egy idióta automata, közbe’ meg telebőgtem a maszkomat, komolyan, csavarni lehet már belőle a könnyet, pont ilyen erősen nedvszívó anyagút kellett ma felvennem, hogy még ettől is csak szarabb legyen, teljesen kész vagyok, seggfej az összes, nincs, nem létezik igazi férfi a világon, igazi??, semmilyen férfi nincs, orbitális nulla mind, a Dáviddal az élen, ma végleg kimondtam, hogy vége,

és de, igen, tudom, hogy már sokszor mondtam, hogy végleg vége, de most tényleg, most aztán igazán tényleg, rohadjon meg, és soha többet semmit, végre feketén-fehéren kibukott az, ami eddig is teljesen nyilvánvaló volt, csak én hülye azt akartam hinni, hogy ő más, hogy létezik még más,

hogy létezik igaz szerelem, meg vonzás, meg lélektárs, meg ikerláng, meg lélekből növesztett dús szakáll, tudod, hogy a szőr a mániám, a Szőr, ahh, meg az Erő, meg a Bátorság, és ezek nem hiszed el, úgy kijöttek a tesztben is, leesett az állam szó szerint,

ja mert hogy az történt, képzeld, hogy van, tudod, az a cuki coach csajszi, akihez járok kéthetente, na és ő csináltatott velem egy ilyen tesztet, tudod, ami olyan, hogy vannak tök egyszerű kérdések, és akkor azokra válaszolsz, de közben meg nem is arra válaszolsz, ami igazából a kérdés, de nem tudod, hogy mire, és emiatt nem tudsz kamuzni,

na és ez úgy van, most csak azt a részét mondom el, hogy gyors legyek, ami a férfiről szól, vagyis a partnerről, szóval hogy van az a kérdés, hogy mi a kedvenc állatod,

hú, figyi, szerintem írd le gyorsan te is, hogy mit válaszolsz, mer’ tökre sajnálni fogod a végén, hogy kimaradtál, de ha már tudod, hogy mi van, akkor már hiába,

szóval írd le gyorsan, hogy kedvenc állatom, kettőspont, és akkor, hogy mi,

alá meg három alapos indokot arra, hogy miért ez. Érzéseket írjál, az fontos. Hogy mit szimbolizál neked, meg ilyenek.

Na és akkor ha megvan, akkor húzd át azt, hogy állat, és a helyére írd azt, hogy „az ideális partneremet így képzelem el”. És akkor amit odaírtál, úgy vagy a partnerrel igazából.

Majd mondd el, hogy mi jött ki, most gyorsan elmondom én is,

hát én nyilván az oroszlánt írtam, élek-halok az oroszlánokért, meg oroszlán is vagyok, és persze mit írtam alapos indoknak?, hát hogy a szőr, meg az erő, meg a bátorság.

És igen, pontosan így képzelem az ideális férfit. Szőr, Erő, Bátorság.

Erre miket mond ez a seggfej? a Dávid. Istenem, mindig is tudtam, hogy szakállat is csak igénytelenségből növesztett, meg hogy spóroljon a borotván.

Azt mondja, hogy a kedvenc állata a disznó. Hát már itt totál kiakadtam,

és akkor figyelj, most jön még a java, mikor kérdezem, hogy miért is,

hát, hogy mert az olyan igénytelen, nem kell rá költeni szinte semmit, elvan a moslékon is, békésen elröfög magának az ólban, a húsa meg milyen jó.

Rohadjon meg.

Rávágtam az ajtót, és kirohantam. Örökre. Persze, igénytelen, meg elvan a moslékon is, bassza meg.

Annyira szét voltam csúszva, hogy azonnal felhívtam a Balázst,

igen, tudom, hogy azt mondtam rá, hogy lúzer, sekélyes, meg unalmas, meg beszari, meg szemüveges, meg a szőre is olyan gyér kicsit, de legalább ő akart tőlem valamit, meg évekig koslatott utánam, és annyira totál kész voltam ez után a rohadt disznó után, hogy azt éreztem, muszáj valamibe kapaszkodnom, és akkor felhívtam és megkérdeztem, hogy mi a kedvenc állata, kicsit ott izélt, hogy minek, meg mi értelme ennek, de aztán nagy nehezen benyögte, hogy a pillangó.

Ó, csodás, gondoltam, de kár volt, Istenem, seggfej, nulla az összes,

azt mondja, azért mert az csak jön meg megy, nem kell vele foglalkozni, de azért nézegetni milyen jó, mert szép, meg sok van belőle, na meg hát kussban van.

Rácsaptam a telefont és azóta is bőgök, és figyi, most leteszem, mert sorra kerülök, majd hívlak, csók.

– Szia! Mit adhatok?

– Úristen, ez igazi szakáll? Ami ott a maszkod alól jön ki?

– Persze.

– És te akartad?

– Hát..öö.. persze.

– És mi a kedvenc állatod?

– Enni vagy nem enni?

– Mindegy. Ez itt nem kérdés.

– Hát, mondjuk a rózsabogár?

– Miért??

– Hát.. öö.. mert szép.., olyan fényesen csillog, izgi, ahogy zümmög, és olyan szárnyaló. A jelensége, meg ilyenek. De miért?

– Megadod a számod? Meg egy adag rakott kelt légyszi.

– Jelölj be fészbukon. Oroszlán Tamás.

Istenem, Oroszlán, szakáll, és milyen izmos, és milyen bátor, hogy leállt velem dumálni, pedig állt a sor..

És milyen menő a profilképe. Kár, hogy ezen is maszkban van, de mindegy, ahogy lóg ki a maszk alól az a dús szakáll, ahh.

És.. nem hiszem el!! Istenem! Ez jel?!

Hagyott egy szőrszálat a rakott kelben!!!

Hát, mégis csak létezik még igazi Férfi a világon?!

 

2 Replies to “Kedvenc állat

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük