Hónapokig nem történt semmi. Tök nyugiba’ voltunk, ugyanolyan sehogy, mint eddig. Kábé mint a konyhaszekrény, meg a tűzhely egymás mellett. Persze én vagyok a tűzhely. Bennem van tűz, a Tibi meg csak úgy szobahőmérsékleten álldogál. De még ahhoz is úgy kell körbeudvarolni, mint egy elsőbálos menyecskét, mert hogy értsem meg, hogy neki annyiszor nem, de attól még nagyon szeret, és nagyon szép vagyok, meg vonzó, meg minden, csak ő valamiért így, és ha én is találnék magamnak valami hobbit, akkor elfoglalnám magam, és különben is elmehetnénk a hétvégén a Normafához, olyan szépen süt a nap.

De én egy szabad lélek vagyok, hát ismersz, Ági. Senki nem lép kétszer ugyanabba a folyóba ebben az Univerzumban, meg az Univerzum is folyamatosan tágul, mi meg csak rójuk évek óta ugyanazokat a köröket a Normafánál. A test meg csak anyag, nem? És az én anyagom, meg az én lelkem, az az enyém, nem? És mi tartja össze az anyagot az anyagtalannal? Hát a döntés, nem? A döntésem meg éppenséggel elvitte az anyagomat a Gábor lakásáig. Csütörtökönként. Na és?

A kicsi meg a nagy.. Meg az Artúr meg az Indián, mi? Haha. Csak itt éppen a Gábor meg a Tibi van. A Tibi a kicsi. A Gábor meg a nagy. Istenem, mintha élnék! Vele aztán lángolás, meg erő, meg tűz van ezerrel! Minimum 200 fok légkeveréssel, ha már itt tűzhelyezek.

Na de aki a Tibit nem becsüli.. Igen, az nem becsüli a puha, langyos, ragaszkodó hátországot. Meg a megbízhatóságot, meg a biztonságot. Meg a szép ruhákat, meg a budai lakást, meg a sétákat a Normafánál. Én becsülöm a Tibit. A maga nemében. A maga semleges nemében.

Csak most komolyan, minek kellett neki a telefonomat nézegetnie?? Mégis mire számított? Amire nem akarom tudni a választ, azt nem kérdezem meg, nem? Meg suttyomba’ se nézem ki a másik telefonjából. Hát így járt. És most jó? Dehogy jó. Játssza itt a mártírt, és hogy neki most idő kell, hogy feldolgozza, meg még nem tudja, hogy mit akar, majd meglátjuk, addig is kiköltözik éjszakára a kanapéra, majd szól, ha jutott valamire. Hurrá.

Azóta mint egy kísértet, úgy jön-megy a lakásban, és úgy néz rám, vagy leginkább úgy nem néz, mint aki már vagy öt fokkal magasabban áll az evolúciós ranglétrán. Öt fokkal feljebb ezek szerint már valami steril körülmények között szaporodnak a magasabb rendű lények.

Én sose nézegetem az ő telefonját, és tudod miért nem? Nem, nem azért, mert olyan balfasz, hogy úgyse lépne félre senkivel. Hanem mert nem érdekel! Nem ő nem érdekel, hanem a rajtam kívül álló dolgai nem. Szabad a lélek, meg a szellem, meg minden, nem?

Komolyan mondom, lehet, annak örülnék a legjobban, ha egyszer kiderülne, hogy neki is van valakije. Legalább egy futó kis valami. Felnéznék rá, bizony isten! Megnőne a szememben. Legalább a szememben.

Itt vagy, Ági? Ja, jó, csak mert hirtelen mintha megszakadt volna.

Hú, most ugrott be, hogy az almáspite, amit Anyám adott tegnap, még mindig a Tibi táskájában van! Anyámhoz még elkísér a látszat kedvéért.

Nem, nincs most itthon, elment futni. A Normafához.

Várj, kiszedem gyorsan az almás pitét, remélem, még nem buggyant meg.

Ööö.. Ja, igen, itt vagyok.. Nem, semmi.. Csak, hát.. kérj és megadatik, vagy mi. Ezt tuti nem velem használja. Ki nem állhatom az ízesítettet. Már csak egy van benne.

Itt hagyta a telefonját is.

Na, ne.

Ági..

Veled??

 

 

2021. márc. 18.

kép: pixabay

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük