Gábor 36 éves, kb. 180 cm magas, vékony testalkatú, barna, állig érő hajú, barna szemű férfi. Budapesten él, és amikor olyan az idő, előszeretettel visel hosszú bőrkabátot.

Gábornak mindig van ideje reggel nyugodtan meginni a kávét, közben elolvasni az újságot, vagy olykor akár még könyvet is kézbe vesz ilyen korai órán is. Napközben sem siet, egyedül esténként figyelhetőek meg nála néha a kapkodás jelei, amikor ráeszmél, hogy 10 perc múlva zár a Spar. Sok időt tölt a friss levegőn, és napi szinten ápolja emberi kapcsolatait. Mindig van ideje felvenni a szemkontaktust, köszönni, mosolyogni, érdeklődni, mondani valami kedveset, aztán szép napot kívánni.

Már lassan 2 éve tartó ismeretségünk óta egyetlen egy olyan eset volt, amiben nem értettünk egyet, de azt is teljesen zökkenőmentesen, az asszertív kommunikáció alapelveinek mentén tudtuk orvosolni. Gábornak nincsen saját gyermeke. Rajongással figyeli a kislányomat. Egy időben rákapott arra, hogy mindig elővarázsolt valamit a bőrkabátja alól, amikor közeledtünk. Merci csoki, Milka desszert, ilyesmik. Megkértem, hogy ne. Hogy nem kell, ne így, és hogy nem ezért. Elfogadta, megértette, azóta még több szabadság van a mosolyában.

Gábor a nyáron két hetet töltött a barátaival a Velencei tónál, de lehet, hogy volt az három is. Gábornak idő és pénz nem számít. Pontosabban de, az idő olykor számít. Két olyan eset van, amikor Gábor kiegyensúlyozottságának folytonossága garantáltan megszakad: az erős vihar és a fagy. Olyankor kénytelen bemenni a szállóra. Amúgy csak fürödni és mosdóba jár oda, utóbbit csak nagy dolog esetén. De akkor mindenképpen. Mondta ugyan a Dezső, meg az Évi is, hogy minek megy el odáig, tök jók újabban ezek a Pepco-s újságok, végre nem olyan fényes, csúszós, mint a Várnegyed meg a Sparos, lehet vele normálisan törölni, és faszán be lehet guggolni a kapualjakba, ott az óvodával szemben, de nem. Gábor mindig bemegy a szállóra mosdóba. Aztán gyorsan ki is jön, mert nem jó ott. Kirabolják, beszabályozzák, felöltöztetik, lesajnálják, nem kell.

Gábor szabad akar lenni.  Pár hete még önálló keresete is van éppen. Egy közelben lakó idős hölgy megbízta kutyasétáltatással. Végre valami neki való, azt mondta. Próbálkozott korábban az újsággal is, de az nem megy. Azt az Évi csinálja marha jól, most is ott szajkózza a Spar előtt, hogy „tessék a friss újságot, vers, keresztrejtvény…”. Hajfestékre gyűjt. A Dezső meg a metrókijáratnál kéreget. Neki az megy jól. A múltkor olyan jól is ment, hogy még főzött kávét is tudtak venni reggel, meg üveges bort este. Gábor nem tud kérni. Azt mondja, arra biztos születni kell. Mindenesetre neki nem megy. De ez a kutya-dolog, ez most nagyon jó. Olyannyira, hogy már 5 napja meleg ételt eszik, képzeljem el. Nem maradékot, nem adományt, nem lopottat, hanem ő választ. Minden szabályos. Felveszi a szájmaszkot – van nekik egy közös, öten használják maximum – , bemegy, megnézi a kínálatot, választ, fizet, kijön, megeszi, gyönyörű.

Kedden is vett csirkecombot meg steak burgonyát. Még a maszkot is elfelejtette levenni, miután kijött a Sparból. Szorongatta a meleg, még lezárt ételtartó zacskót, mélyen beszívta az étel illatát.

Aztán befordult a sarkon a Dezső. Öklendezett és leroskadt mellé.

-Szarul vagy?

-Kurvára.

-Kéred?

-Mi ez?

-Csirke meg krumpli.

-Hol találtad?

-Vettem.

Csend.

-Edd meg.

-Kösz.

 

Csak enyhe legyen a tél, azt adja az isten. Amúgy minden rendben van.

………………………………………

kép: pixabay

One Reply to “Gábor boldogsága

  1. Mennyire jó ez az írásod (is). A perspektíva. Milyen jó, hogy így tudsz írni és láttatni. Köszönöm. 🙂

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük