Pár napja feldobtam a facebookon az ismerőseim körében és 2 csoportban, hogy aki kedvet érez, írjon olyan mondatokat, intelmeket amiket valaha neki mondtak, vagy hallotta, hogy valaki mondja valakinek
annak érdekében, hogy a címzett nyomást érezzen arra vonatkozóan, hogy
a szóban forgó ÉTELT EGYE MEG.

Képtalálat a következőre: „eating”

A fő célom ezzel olyan fals (ok-okozati) összefüggések (avagy hiedelmek, hitrendszerek, tudatalatti blokkok, „varázsigék”, akárhogyisnevezzükök) keresése volt, amelyek hatására esetenként vagy

– többet eszünk a kelleténél
– kényszerből eszünk
– érzelmi- és nem fizikai indíttatásból eszünk.

Minden várakozásomat felülmúlta az aktivitás, az, hogy ez a téma mennyi embert megszólít, hogy mennyi mindent hordozunk magunkban az evés témájában, amiknek sok esetben nem is tudatosítjuk a súlyát (és így a hatását sem).

Hanem inkább az akaratgyengeségre, a sok mindennapos stresszre, a genetikára, a frontra, a takarékosságra, környezettudatosságra, stb-re hivatkozunk, amikor ’már megint minek ettem meg azt az utolsó szeletet, meg még a gyerek maradékát is’, és közben dübörög a bűntudat és fizikai diszkomfort-érzés, és holnaptól diéta!!!!

Melyik holnaptól is?

És miért is tapasztaljuk oly sokszor, hogy hiába a véresen komolyan eltökélt szándék, valami Kisördög előbb-utóbb keresztülhúzza a számításainkat.

Na és ezért is tettem fel ezt a Fb-kérdést is, hogy kollektív erővel rántsuk le a leplet a „Kisördögről”.

Mert hiába a tökéletesen megkomponált, az utolsó kalóriáig pontosan megtervezett menü, és a tudatos szándék, ha a tudat alól megtorpedózzák ezek a „varázsigék”, amiket olyan sokan írtak/írtatok is.

„Varázsigék” (alias hiedelmek, hitrendszerek, tudatalatti blokkok, vagy nevezzük akárhogy is őket), amiket sokszor pontosan magunk se tudjuk, hogy hol és mikor szedtünk magunkra, sőt sok esetben az se tudatosul, hogy egyáltalán magunkra vettük,

de velünk vannak, befolyásolják a reakcióinkat, döntéseinket, és bizony erősebbek Rékánál meg Norbinál is, ha bármiféle kívülről jövő diétával, mástól kopizott életmódváltással, csoda(mód)szerrel igyekszünk szelídíteni az evés iránti vágyat.

Sunset, Girl, Shadow, Magic Wand, Sky, Cloud, Red

És akkor jöjjön a 7-es TOPLISTA,

a varázsmondatoké, melyek miatt többet eszünk a kelleténél

  1. Mindent meg kell enni

Ki az, akinek még sohase mondta senki ezt a mondatot? És ki az, aki le szokott állni firtatni azt, hogy MIÉRT IS? Legtöbbször kiktől halljuk ezt?

Szüleinktől, nagyszüleinktől, olyan személyektől, akik átélték a háború borzalmait. Igen, a háborús, ínséges időkből maradt ránk ez a mondás, arra utalva, hogy akkor együnk, amikor van, és akkor mindent, amit csak lehet, mert ki tudja, mikor lesz, vagy lesz-e legközelebb ismét lehetőségünk rá. Felmenőink bölcsességét és tapasztalatait pedig evidens módon tiszteletben tartjuk, szeretet-kötelékkel kapcsolódunk hozzájuk, nem kérdőjelezgetjük.

Most se őket, csak róluk leválasztva ennek a mondatnak az itt és most valóságára vonatkozó létjogosultságát nézzük meg kicsit:

Fenyeget minket, vagy konkrétan pl. engem itt 2019. febr. 1-jén Budapesten az, hogy mondjuk holnap nem lesz mit ennem? Mikor a hajléktalanok többsége sem ételt kér, és nem is fogadja el, mert étel az „úgy lesz valahogy mindig”. Itt most nyilván nem a minőségi-mennyiségi éhezés témája van terítéken, csak a ’van vagy nincs’ kérdése. (Egyébként több hajléktalan ismerősünk is van itt a közeli sarkon, és időnként látom is, hogy milyen jókat esznek.)

Úgy gondolom, nem nehéz belátni, hogy jelen valóságunkban ez a mondat (a legtöbb esetben) nem releváns, sőt sok esetben ártó. NEM KELL mindent megenni.

  1. Te meghagyod, közben meg Afrikában éheznek

Tegye fel a kezét, akinek még SOHA nem jutottak eszébe az afrikai gyerekek, amikor valaha kidobott valamilyen ételt? Ugye milyen mélyen belénk ivódott ez a ’tanítás’? Van benne egy nagyon erős bűntudatkeltés, nyilván a gyökerei ennek is visszanyúlnak az ínséges időkbe, és a két tagmondat között nincs logikai összefüggés. Mert hát attól, hogy én meghagyom, az afrikai gyerekek (és felnőttek) még sajnos ugyanúgy éhezni fognak, és a helyzetükön nagy valószínűséggel nem az fog segíteni, ha én itt és most Európában megeszem azt, ami már nem esik jól nekem. Folytatva ezt a gondolatmenetet:

  1. Ételt nem dobunk ki

Ezt úgy gondolom, az emberek többsége szintén alapigazságként kezeli. Nekem is összeszorul a szívem, amikor látom pl. a közétkeztetésben, hogy nagy kondérral borítják ki a megmaradt ételt, és otthon is nagyon nehezek dobok ki bármit. Sőt, megfigyeltem, hogy szó szerint megkönnyebbülök, ha valamit már beborított a zöld, szőrös penész, mert akkor nincs mese, ki kell dobni, és megspórolhatom az agyalást azon, hogy miképpen is hasznosíthatnám még ezt az ennivalót. Tény, hogy a jóléti társadalmakban igen nagymértékű a pazarlás, és ez igencsak nem jó irány. Viszont a megoldás ez esetben sem az, hogy ha kell, ha nem, mindent megeszek, ami éppen van, hanem mondjuk a tudatosabb tervezés, vagy pl. a fagyasztó használata nagy barátunk lehet. Vidéken azt hiszem, könnyebb kérdés ez, ahol az állatokra is lehet számítani a maradékok elpusztításában.

  1. Tiszta tányér, tiszta idő

Ez számomra egy abszolút újdonság volt, de mint kiderült, valószínűleg csak „az én falumban” nem járta ez a mondás, mert nagyon sokan írták ilyen-olyan változatban. Az engem leginkább sokkoló a „csak akkor fog sütni a nap, ha mindent megeszel” volt ebből a csokorból. Utánanéztem, és valóban elterjedt ez a frázis, ugyanis egyes táplálkozási szakértők „tiszta-tányér szindróma”-ként emlegetik a túlevés jelenségét. A tiszta (=ételtől evéssel letisztított) tányér kívánalmának eredetét az előzőek alapján már simán levezethetjük. Viszont ez a totálisan fals ok-okozati összefüggés az időjárással számomra egyrészt érthetetlen, másrészt mélységesen felháborító. Mekkora érzelmi terhet tesz egy kisgyerekre, hogy rajta (egymagán= azon, hogy ő ha tetszik, ha nem, magába töm mindent) múlik az, hogy (az egész emberiség számára) kisüt-e a nap???? NEEEEEE!!!!!

  1. Inkább a has fakadjon, mint egy falat megmaradjon

Ez volt a másik, amit most hallottam először. De aztán ahogy utánakérdeztem, kiderült, hogy a Nagypapám által is gyakran emlegetett mondás volt ez. És minden bizonnyal sokmindenki más által is emlegetve volt, akik az ő generációjából származnak. Ez első hallásra a „Mindent meg kell enni” pepitában, de azért számomra több és nyomasztóbb ennél (és ugyanez kevésbé cizelláltan a „Ha kihányod is, megeszed”) : ez a totális önszabotálás, hogy tök mindegy, milyen rosszul leszel tőle/utána, és az is mindegy, hol végzi aztán ez az étel, akkor is tömj magamba mindent, számomra olyan ijesztő. Azt gondolom, nyugodtan felvállalhatjuk, hogy ez az attitűd itt és most, a ma embere számára nem releváns, sőt, káros.

Igenis nyugodtan maradjon meg egy vagy több falat, amit nyugodtan eltehetünk későbbre, felkínálhatjuk másnak, lefagyaszthatjuk, vagy ne adj’Isten – ha nincs jobb megoldás – még ki is dobhatjuk (bocs, afrikai gyerekek..).

  1. Az a pár falat nem árthat

Melyik pár falat? Az a pár falat, amire már nincsen szükséged, de mégis megeszed, mert MIÉRT IS? És akkor itt fel is sorolhatunk minden eddigi és még sok más „varázsigét”. Az az egyik legfőbb veszélye ennek az attitűdnek véleményem szerint, hogy morális okokra hivatkozva elszakít attól, hogy hagyjam magam hinni a saját testem jelzéseiben. Hány anyuka panaszkodik pl. a gyed/gyes időszaka alatti elhízásra? És hány anyuka van, aki bekapja a gyermeke által meghagyott falatokat nem egyszer, hanem minden étkezés után egyszer, mert hát ételt ugye nem dobunk ki, meg ezt a kicsit már ne takargassuk, és különben is a nagyapám a háborúban, meg az afrikai gyerekek…

Egy nagyon jó ötlet Lukács Lizától: fagyasszuk le egy zacskóban/dobozban ezeket a pár falatokat, amiket már ne takargassunk! Elsősorban ne is azzal a céllal, hogy majd máskor elfogyasztásra kerüljenek, hanem hogy megnézzük pl. 1 hónap múlva, hogy mekkora ételmennyiség az, amit bekonyhamalackodtunk volna csak azért, mert ezek a „varázsigék” ott duruzsolnak a fülünkben.

  1. Ezt anya kedvéért, ezt apa kedvéért…

Ezért a mondatért nem kell a háborús időkig sem visszamennünk. Elég egy rosszul célzott orvosi vagy védőnői utalás a gyermekünk súlyára, na meg a játszótéri versenyfejlődés kényszere, és mindezek rárakódnak a többi elraktározott varázsigénkre, és máris életünk legfőbb aktuális céljává válik, hogy minél több eledelt belevarázsoljunk akárhogyan is a gyermekünkbe (és ugyanígy lehettek a szüleink velünk). Természetesen – mint szülőt – a legtisztább, legönzetlenebb szeretet vezérel, ami természetesen kitakarja azt a tényt, hogy itt tulajdonképpen nyílt érzelmi zsarolásról van szó. Ha szeretsz, megeszed. És ezen logika mentén ennek a fordítottja is igaz kell, hogy legyen: ha nem eszed meg, nem szeretsz. Ez is nagyon erősen él mind az egyéni, mind a kollektív tudatban, és a kultúránkban egyaránt (pl. „mit anyám küld, az édesebb mindennél” Légy jó mindhalálig). És észre sem vesszük, mekkorát árthatunk ezzel. Hogy még felnőttként is lehet, hogy könnyebb az afrikai gyerekekre fogni a bűntudatunk gyökerét, mintsem annak a súlyát elviselni, hogy ha kidobom ezt a kiflicsücsköt, akkor tulajdonképpen nem szeretem az Édesanyámat. Muszáj ezt magunkban tudatosan szétkapcsolni, hogy a szeretet és az evés között (aközött, hogy mit és mennyit eszem) nem lehet, NINCS összefüggés.

Képtalálat a következőre: „love meal”

És itt most hirtelen befejezem. Rengeteg egyéb hasonló „varázsige” van még, amikkel együtt élünk, majd alkalmasint folyt.köv., de a lényeg azért remélem, felsorakozott.

Addig is tudatos-tervezzetek, fagyasszatok, és amennyire csak lehet, azt és annyit egyetek, amire és amennyire tényleg nektek van szükségetek!

És hálás köszönetem mindenkinek, aki tapasztalatainak megosztásával hozzájárult a tartalomhoz!

Ha hasznosnak találtad, és úgy érzed, mást is érdekelhet, köszönöm, ha megosztod!

One Reply to “7 mondat, ami miatt többet eszünk a kelleténél

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük